Nagyon távolról érezzük csak az inspirációt. Lágy női énekhang. Nagyon groteszk érzés, halljuk a lágy női hangot, közben pedig rohadt disznószag áramlik valahonnan. Nagyon durva. Hirtelen beszáll az előadásba egy férfi is. Duettet énekelnek. De a disznószag is egyre erősebb. Tegyünk egy kísérletet: Várjunk, amíg megjelenik egy új hangszer a zenében...
...
Megszólalt egy nagybőgő. És a sejtésem beigazolódott. A disznószag olyan elviselhetetlenné vált, hogy nem tudjuk tovább hallgatni a mennyei muzsikát.
Elgondolkodtató. Vajon a jó és a rossz állandóan karonfogva sétálnak az univerzumban?
Vagy esetleg a rossz csak követi a jót, holott sokkal gyorsabb nála?
Sokan mondják, hogy a rossz valójában nem is létezik, hisz' egyszerűen definiálhatjuk a rosszat a jó teljes hiányaként. De ha ez igaz, akkor hogyan lehet az, hogy a jó sokszor együtt jár a rosszal?
Üdv. Mucaccos
