Fejjel lefelé feküdtem a töltésoldalban. Szóltak a betonkeselyűk a legközelebbi Csillag teréről. A betonpaneleken visszaverődött a hangjuk. Tetszett.
Eléggé izgultam. Reméltem, hogy a következő patron után élesebben fogom látni a felhők szélét. Sikerült. A felhők széléről nagyságrendekkel könnyebb volt kitekinteni az égre. Megpillantottam a világűrt. Nappal. Fantasztikus volt.
Éjjel is megpróbáltam ezt. Igaz, ez az aktus négy évvel az első előtt történt, na de mindegy.
Akkor eljutottam addig, hogy át tudtam nézni a csillagokon. Nagyon durva volt. Feküdtem a fűben, és láttam magam egy szeletke földön lebegni a bolygónk fölött.
A mai napig emlékszem rá. Nagyon durva volt.
Üdv. Mucaccos
