Úgy érzem, kezdenek bonyolódni a dolgok körülöttem. Semmi sem olyan egyszerű...
Az élet nem arról szól, hogy egy bor társaságában végignézed a naplementét Horvátországban...
Nem arról szól, hogy október végén lemész fürödni az Adriára...
Nem arról szól, hogy mindezt higiénés megfontolásból teszed, mert nem elég, hogy fúj a szél a házban, de a tisztálkodás lehetősége is nagyjából a Vransko Jezerora korlátozódik...
Nem arról szól, hogy kimaradt próbababák melleit összefröcskölöd festékkel, pop-art értéket létrehozva egy darab szarom kis műanyagból.
Az emberek azt mondják, hogy az élet fáj. Vannak boldog pillanatok, kellemes élmények, de önmagában a váza az egésznek egy nagy adak szenvedés, és küzdelem az életbenmaradásért.
Én nem hiszek ebben.
Az élet arról szólna csupán, hogy lesodródsz az útról az autóddal, és egy vízzel teli csatornában landolsz? Megpróbálod kirúgni a szélvédőt, de előbb vízbefúlsz?
Majd mikor kiemelik a kocsidat a vízből, látják a saroknyomokat a szélvédőn?
Szerintem az élet tele van szenvedéssel, fájdalommal, de a váz, ami a lényeg:
A paplan ,melyre lefekszik az örökkévalóság, az a mi otthonunk. Nem más, mint a szépség.
A jó állapot nem az origo. Az a maximum. Fogadjuk el ezt így. Tanuljuk meg becsülni mindazt, ami körülvesz minket, és erőt ad nekünk.
Közben persze folyton belhullik a szar a levesünkbe. De tudjátok mit mondok én erre?
Szarok az egészre!
Üdv.: Mucaccos
R.I.P. Halász Norbert
