Van az úgy, hogy az embernek kedve támad sétálni egyet. Egyszerűen csak szeretné lábait egymás után tenni. Minden ok nélkül. Közben végiggondolva addigi életét. Mit tervezett el, mik voltak az álmai, és ezekből mi lett mára a valóság része.
Normálisnak tartom, ha az embernek van egy belső szűrője. Nevezhetnénk akár önkritikának is. Nem kell megmutatnunk azt másoknak, ami szar. Szerintem. Mert azzal nem okozunk jót senkinek. Nekünk sem esik jól, ha egy ország röhög a tehetségünk időleges hiányán, és az auditóriumnak sem kedvező, ha hagyja szétgyepálni vájtnak hitt fülét. Nem szabad feltölteni a netre szörnyű dallamokat, még rosszabb harmóniákkal alátámasztva. Aki ezt teszi, az egy kertész a romlás virágainak kertjében.
Üdv.: Mucaccos