Puha zenei szövetet érzek magam körül. Nem tudok olyan gyorsan gépelni, mintha nem szólna körülöttem a New Blues Old Bruise. A lábdob leginkább olyan, mintha lefejelne egy ló. A tamokról meg inkább nem is beszélek.
Finoman belép a halkórus. Túúúú.... Pááááá....
Nem akarják, hogy kifogja őket egy horgász. Mert akkor meghalnának. Nem zongorázhatnának többet a vízihullák bordáiból konstruált harmóniumon.
Ugye milyen rossz lenne?
Joel és Carl ültek a folyóparton. Olcsó borból és ásványvízből fröccsöt kevertek, középkategóriás cigarettájukkal elégedettek voltak. Kilátásaikkal nem annyira. Gondolták ez a pillanat épp' alkalmas arra, hogy kibeszéljék, mi is zajlik manapság a világban.
Ebbe az idillbe azonban belerondított egy tény. A folyó partra vetett egy hullát. Bázz...
Lehet hívni a zsarukat. Totál para.
A Szaxofon nem olyan érzelgős, és sziruposan vibráló, mint az átlagos smooth-jazzben. Sokkal kifinomultabb annál.
A gitár pedig... A hangzás... Pont megfelelő. Nagyon tetszik a Wayne's Way...
Ajánlom a figyelmetetekbe azokan a pszichedelikus zenéket, amikben van szájharmónika. Valamint azokat is, amelyek tervezik, hogy ilyen zenekarrá fognak válni.
Üdv.: Mucaccos
