Eljött hát a nagy nap. Itt vagyok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, egy gitárral a kezemben, pont a felvételi napján. Hatalmas tömeg. Jazzgitár szakra legalább ötvenen fognak ma felvételizni. Érdekes személyeket vélek felfedezni a tömegben. Összefutottam Ganxsta Zoleeval. Beszélgettünk. Mondta, hogy kezdeni akar valamit az életével, ezért elmegy jazzgitárosnak. Tök jó arc volt.

Elkezdődik a meghallgatás, közönség előtt. Leülök a második sorba, a gitárom mellettem.Jobbnál jobb produkciók következnek, majd hirtelen leül a vizsgaszékbe Wes Montgomery (!!!). Hatalmasat gitározik, de az első pár ütem után elszakad a vékony E-húrja. De ez nem gond, mert Wes gitárszóló közben lecseréli a húrt a gitárján. Hát, nem tudom hogy fognak engem ide felvenni. 

Szó szerint kivert a verírék a Montgomery produkciótól. Iszom hát egy kis ásványvizet, amit magammal hoztam. Ámde mikor lecsavarom a kupakot, elkezd a víz fröcskölni mindenfelé. Leáll a vizsgáztatás, mindenki engem néz, a Zeneakadémia nagytermében! Égő pofával kisomfordálok, és próbálok valakitől fölmosót kérni. Mire visszaérek, meglepődve konstatálom, hogy ellopták a gitáromat... Nagyon jó.

-Következő felvételiző Barta Zsolt. Kérjük a színpadra.

Nagyon fasza, nincs gitárom, teljesen szét vagyok esve, és így vetessem fel magam ide. Valaki a kerzembe nyom egy ilyen balaljka formájú hangszert, amin olyan húrok vannak, mint egy ütősgordonon. Kvázi valami olajosmadzag szerű szutyok. És most akkor virítsam ezen a tizenhárom jazzsztenderdet, mikor azt sem tudom, hogyan kell ezt az instrumentumot behangolni.

Állok, mint f*sz a lakodalomban, hőbörög, és egyben röhög a tömeg. Lelépek a pódiumról. Hát, ez nem jött össze. Kizárt, hogy ezzel a produkcióval én sikert fogok aratni.

Véget ér a meghallgatás, a vizsgázók leülnek az előadóterembe, ami kísértetiesen hasonlít egy parlamenti ülésteremre. Bejelentik, hogy a mintegy hatvan jelentkezőből idén hét embert fognak felvenni. Egy vasútállomásokon látható vonat indulásokat,-és érkezéseket ábrázoló táblához hasonló kivetítőn kivetítik a vizsgázók eredményeit. Bal oldalon a fényképe, mellette a név, valamint az, hogy felvették- e, vagy pedig sem. Hát, engem nem vettek fel. Teljesen összetörtem. Ezért készültem egy teljes évig?

Miután mindenki megtudta az eredményt, a tanszékvezető tanárnő tart egy gyors értékelést. Úgy érzem, ennél nem lehet rosszabb. A tanárnő teljes felháborodással közli, hogy egy embert szeretne kiemelni, aki az idei legrosszabb eredményt produkálta, egyben a Zeneakadémia történetének legrosszabbul felkészült felvételizője. Nem érti, hogy hogyan lehet valaki olyan pofátlan, hogy ilyen felkészültséggel eltolja a képét egy felvételire.

- Szeretném megkérni Barta Kázmért, hogy álljon fel, és magyarázza meg ezt a szörnyű tettet.

Az emberek kiabálnak nekem, hogy álljak fel, ne üljek ott a tojásaimon. Én mondom, hogy engem Barta Zsoltnak hívnak, nem pedig Kázmérnak. Hirtelen felhördül a tömeg. Reszketnek a falak, én teljesen megsemmisülve felállok a helyemről, és próbálok valamit mondani, miért sikerült így a fellépésem. Persze magasról leszarták azt, amit mondtam.

Üdv.: Mucaccos