Enyhén problémásnak éreztem a szituációt. Nem értettem, mi ez a szögletes gondolkodásmód, amivel az érdekes szólamokat megerőszakolják a zsarnok alkotók. Kiröppent a hangszerből egy lélekkel teli dallam, de mielőtt lecsenghetett volna, máris becsomagolták olyan nehézkes zenei szerkezetbe, ami lehetetlenné tette, hogy a csöppnyi kis naiv hangsor szépséget okozzon.

Mikor ezt szóvá tettem, eléggé frappáns választ kaptam. Tudvalevő, hogy ha nem alkotunk szabályokat, nem húzzunk meg a határokat, akkor alkotásunk rohanni fog az entrópia felé. Nagyon nehéz úgy megszülni a zenét, hogy a naiv szépség tisztán látható legyen benne. Valamennyi virtuózitás mindenképp bele fog szivárogni a dallamunkba. Nem azt mondom, hogy ez rossz, csak vannak olyan zenei közegek, ahol szeretném hallani a tiszta dallamot. Nagyon kevés helyen hallom ezt.

Valahonnan innen gyökeredzik a mi válságunk az Elektronikus Esttel. Nem akarunk, avagy nem tudunk virtuóz zenét létrehozni. Törekszünk a teljesen tiszta dallam és harmónia megtalálására. És itt van a gond. Kompozíciós úton ide eljutni nagyon nehéz, nekünk egyúttal lehetetlen is, mivel nem vagyunk zeneszerzők. Másik út a szabad improvizáció. Úgy véljük, nem követjük az organikus improvizáció módszertanát, minden szabályt elvetünk. Az elképzelés nagyon érdekes, és innovatív, végülis egy free- megközelítést alkalmazunk, csak hát van egy kis probléma. Ez pedig a technikai felkészültség.

Lássuk be, nem igaz az, hogy a gyakorlás megöli a művészetet. Éppen ellenkezőleg. A zenei nyelvet kifogástalanul ismerni kell, hogy játék közben ne foglaljon le a technikai nehézség leküzdése. De hogyha a tiszta dallamban nem szabad szerepet kapnia a virtuózitásnak, és a technikai megfogalmazásnak, akkor hogyan is van ez?

Hogyan lehet eljátszani a tiszta dallamot, ha nem vagyunk technikailag felkészülve?

Avagy: Hogyan törekedjünk naiv művészetre, ha látásunkat elhomályosította a virtuózitás?

Szerintetek hogyan van ez?

Üdv.: Mucaccos