Kezdetben voltak a napok. Szépen, libasorban egymás után. Felkel a nap, kicsivel később pedig lenyugszik. Semmi különös. Mi mégis többet láttunk benne.

Nem volt elég annyi, hogy a nap folyamán kapunk pár középszerű feladatot. Nem, nekünk ennél több kellett.

Intézhetek neked egy teljesen ingyenes hétvégét egy halastó mellett? Nem?

Miért nem, nem szeretnél egy pillanatra összeolvadni az anyatermészettel, nem szeretnéd beszívni a friss levegőt, és nem akarsz fogni egy méretes csukát?

Hát jó, végülis te tudod. Rohadj meg nyugodtan a szaros betondzsungeledben. Mintha az lenne az élet. Röhögnöm kell.

Segíthettünk volna másokon, de inkább jókat nevettünk mindenkin, aki bajban volt. Szerencsére idő előtt elindultunk a felnőtté válás útján. Igaz, akkor eléggé szarul éreztük magunkat. Menekülnünk kellett az akkor még hatalmasnak és tekintélyesnek tűnő tanárok elől.

Szerencsére nagyok lettünk. Nem szorítanak a Belvárosi híd kellős közepén kést a torkunkhoz, hogy adjuk át az idegeneknek az értékeinket. Persze előbb-utóbb mindenki elnyeri jutalmát- avagy büntetését.

A horgászat nem állt közel hozzám sosem. Nem tudott megfogni a hangulata. Inkább madarásztam. Sokkal jobb volt, és mindeközben nem tartoztam elszámolással senkinek.

Most sem. Nincsenek kötelességeim, és jogaim sem. Eléggé érdekes dolog munkanélkülinek lenni. Persze csak teljesen hivatalos értelemben, de a mai napom azzal telt, hogy barátkoztam a gondolattal, hogy nem vagyok egyetemi polgár.

Egyáltalán nics olyan menő érzés, mint amire számítottam. Sőt.

Üdv.: Mucaccos