Egy kétszintes ház földszinti nappali- étkezőjében ültem, az asztalnál. Egy családnál vendégeskedtem. Arra nem emlékszem, miért. Anyuka, nagynéni, egy tizennyolc év körüli, és egy hatéves lány, valamit egy nyolcéves forma fiú.
A családapa nem volt otthon. Valami furcsaság volt az atmoszférában, mintha valami nem lenne rendben.
Gyanútlanul folyt a családi élet. Egyszercsak meghalt a kislány. Élőhalott lett, akiből folyik a vér, mégis nyitva van a szeme. Folyamatosan engem nézett. Ekkor már éreztük, hogy hatalmas baj van. Annyit tudtunk ,hogy ha valaki elkezd sírni, akkor a rossz lélek őt szállta meg, és már nincsen sok neki hátra. Elkezdett a nagylány, és az anya sírni. Nem tudták abbahagyni. Amíg sírtak, addig nem haltak meg. Nem kellett félni. Egyszercsak ők is elnémültak. Néztek maguk elé, majd meredten rámnéztek. Akárhova mentem, a tekintetük folyamatosan követett. Folyt a szemükön, a szájukon, és a fülükön a vér.
A testeket befektettem az emeleti hálószobába. Nem bírtam elviselni, ahogy néznek. De csak kettőjüket tudtam elhelyezni. A kislány eltűnt.
Hárman maradtunk a házban. Próbáltunk kijutni, de minden kijárat zárva volt. Egy remény maradt csupán, hogy egy napot túlélünk, amíg meg nem érkezik a családfő. Ő talán segít rajtunk.
Próbáltunk elvonatkoztatni a gonosz átoktól, ami megszállta a házat. Próbáltuk.
A fiú elkezdett sírni. Bömbölt. Tudta, hogy ha sír, az azt jelenti, hogy belőle is halott lesz. Nem akarta. Zokogott, könyörgött, hogy mentsük meg. Nem sikerült.
Csordogált a mélyvörös vénás vér a szemeiből, és nézett. Mereven bámult a szemembe. A testét betoltam az asztal alá. Szörnyű volt. Ketten maradtunk a nagynénivel. Próbáltunk tudomást sem venni az egészről. Megkértem, hogy terítsen meg, mert napok óta nem ettünk semmit. Hordta a tányérokat be az asztalra, alóla meg csorgott a vér...
Hirtelen megváltozott a környezet. Ott ült a nappaliban a család. Boldogok voltak, nevetgéltek. Én pedig az utcán sétáltam egyik régi barátommal, és éppen a horrorról beszélgettünk.
Ő mondta el nekem, mi is történt valójában. Ami nekem egy nap volt, az valójában egy hét. Az összes ismerős úgy tudta, hogy a családdal elutaztam nyaralni, egyedül ő tudta, hogy mi is történt valójában. Nem akarta elmondani. Addig kérleltem, míg végül megadta magát: Egy hétig skizofréniás kómába estem, és úgy viselkedtem, mintha egy démon szállta volna meg a házat, és megölte volna az egész családot. Állítólag nagyon rémisz...
Hajnali fél hakor, verítékben fürödve felriadtam... Lassan felfogtam, hogy csak álom volt. A feketerigók és fülemülék hallatták gyönyörű hangjukat. Kicsit megnyugodtam.
Üdv. Mucaccos
